Kéziszótárunk kb. 45000 címszó alatt kb. 65 000 szótári adatot (jelentést és frazeológiai példát) tartalmaz* és így jóval többet nyújt az előző kiadásoknál.

Szótárunk bővítését és átdolgozását közönségünk megnövekedett igényei tették szükségessé. — A régi kiadások anyagának áttekintése során:

a)            számos kevésbé használt (régies, tájjellegű stb.) szó, különösebb fordítási nehézséget nem okozó tükörszó, kéziszótárunk profiljába nem illő szakszó stb. helyébe a mai beszélt és írott német nyelv modern, élő pnyagát vettük fel;

b)           a német címszavak magyar jelentéseinek finomabb differenciálásával, a magyar szinonimák gazdagabb alkalmazásával, valamint a frazeológiai anyag növelé¬sével kívántuk szótárhasználóink munkáját megkönnyíteni.

Elvünk volt e téren, hogy ne csak azt vegyük fel szótárunkba, amit egy kéziszó¬tártól minimális követelményként joggal elvárhatnak használói, hanem, hogy ezen túlmenően — elsősorban nagyszótárunkra támaszkodva — jelentős mértékben gaz¬dagítsuk a szótár anyagát.

Célkitűzéseink érdekében egyszerűsítéseket is kellett (elsősorban az anyag nyelvta¬ni apparátusa terén) végrehajtanunk (lásd lejjebbi). A szótárunk végén nyújtott „Erős és rendhagyó igék táblázata” azonban igyekszik kárpótolni a szétárhasználót,

L A címszó

1.            A szócikkek sorrendjét a német ábécé szabja meg. (Az á, ö, ü betűk az a, of u betűk sorrendjébe olvadnak be!) — Számos német (különösen idegen eredetű) szónak többféle írásmódja van. Ajánlatos tehát a C-vel kezdődő vagy c-t tartalmazó sza¬vakat a K* Sf T, Z betűknél is keresni és viszont. Ugyanez vonatkozik a ph—f, th—t stb. viszonyára is.

2.            A címszavakat a szótár félkövér szedésben hozza (Árbeli), A más címszóra utaló szót is félkövér szedés emeli ki (begann i hegfnnen: Hábsuchi = H&bgier).

3.            A címszót saját cikkében újabb előfordulásakor az ún. tilde (**) helyettesíti. Ha a címszóban „umlaut” következik be, akkor a tilde is két pontot kap (<*&). A címszó rágós alakjait a megfelelő ragokkal ellátott tilde mutatja (^es, ~(e)s, **s stb.). Ahol a címszónak csak egy része ismétlődik, ott a változatlan részt tilde helyett kötőjel (-) pótolja.

4.            Előfordulnak olyan esetek, amelyekben betűkép tekintetében azonos, de eredetükben, hangsúlyozásban, kiejtésben eltérő vagy más szófajhoz tartozó cím¬szavak különböző cikkeket alkotnak. Az ilyen cikkeket a címszó után elhelyezett, hatványkitevőhöz hasonló szám (i,s stb.) különbözteti meg egymástól.

5.            Ha az ábécé lehetővé teszi, két azonos jelentésű német címszót is szerepelte¬tünk egy sorban (rLebenswandel, eLebensweise).

II. Kiejtés

Szótárunk feltételezi a német kiejtés ismeretét mind az irodalmi, mind pedig a beszélt köznyelv változataiban. Az általános szabályoktól eltérő kiejtést, valamint a címszó hangsúlyát és annak esetleges megváltozását mindig feltüntetjük.

1.            a) A hangsúlyt a hangsúlyos szótag magánhangzója (betűszavaknál mással¬hangzója) elé tett felső pont (*) jelzi. — Az esetleges mellékhangsúlyokat nem jelezzük, de ha egy szónak két egyforma nyomatékkai ejtendő szótagja van, mind¬kettőnél kitesszük a hangsúly jelét (bl-utarm1, bl-utarm1).

b)           Közli a szótár ugyanazon címszó többféle hangsúlyozási változatát is (gr ößtenteils, größtent eils).

c)            Ha a címszónak kétféle kiejtése is van (K-affee, Kaff ee? T abak, Tab ak; M-otor, Motor), német tolmács úgy összetételeiben nem adjuk meg a hangsúlyt. Ez figyelmeztet arra, hogy az alapszónak megfelelően, tetszés szerint hangsúlyozhatók összetételei.

d)           A hangsúly megváltozására ugyancsak felhívjuk a figyelmet (D-oktor, többes számban: Doktorén).

2.            Félreérthető betűtalálkozások esetében függőleges választóvonalat talál az olvasó (L‘ini|e; R-ös|chen), még a nyelvtani részben is (Akadem-ie, többesszámban: -i|en).

3.            Az általános szabálytól eltérő ejtést szótárunk az alapszót képező címszó után szögletes zárójelben (az uo. található alaktani adatoktól két függőleges vonallal el¬választva) közli az APhI (Association Phonétique Internationale) egyezményes fonetikai hangjelölésével (lásd 775. o.).

Fonetikai jelölésünk az alábbi elveket követi:

a)            Találkozunk teljes átírással (^Charme [Jarm]) és részleges átírással (sokszor a szabályosan ejtendő, előtte vagy utána álló betű megadásával). Példák: /Aviatiker [-V-]; iChr-onik [kr-]; /-Redakteur [-to:r].

b)           Nem közli a szótár a latin eredetű -tia, -tio [-tsia, -tsio], a görög eredetű -tie [-ti:], a c [Cäsar], valamint a szóvégi -iv [-f] ejtését.

c)            A francia eredetű -age szóvégződés német és osztrák ejtését -a:3(e) formájá¬ban összevontuk.

d)           Ha az egytagú német címszó magánhangzója hosszú, de ez írásmódjából nem derül ki, akkor a hosszúságot külön jelzi a szótár (hob [-o:-]). — A hosszúság fonetikai jele a kettőspont (:).

III.          Alaktani adatok

A szótár általában minden címszónak megadja lényeges nyelvtani alakjait, az összetett szavak kivételével. Ha azonban a címszó összetétel, és utolsó önállóan sze¬replő része mint külön címszó nem fordul elő, vagy az összetétel, ill. a jelentésválto¬zás következtében nyelvtani változásokra kerül sor, az összetétel nyelvtani alakjait is közöljük. — Speciális tudnivalók az egyes szófajokkal kapcsolatban:

La) Főnevek

A főnév nemét a közvetlenül eléje szedett r, e vagy s (a dér, die, das utolsó betűje) mutatja. A kizárólag többes számban használatos főnév után a pl. (plurale tantum) jelzés áll.

A címszó után következik szögletes szárójelben (az esetleges fonetikai átírást befejező ff után) az egyes szám birtokos esete és (vesszővel különválasztva) a többes szám alanyesete.

A főnévként használt melléknévi igenevek r/e jelölése azt mutatja, hogy a szó jelentése mindkét nemre értendő. Ezen jelölés a további ragozáshoz is segítséget nyújt (r/eBe amte [~n, ~n; ein ~r]).

I íz a szótár a német nyelvterület közgazdasági kiadványainak (szak¬id onyvek, szakfolyóiratok, kereskedelmi okmányok, gazdasági tájé¬in oz la lók) tanulmányozásához kíván a szakembereknek segítséget nyújtani.

A bemutatott fogalmak köre a klasszikus és modern közgazdaság- lan elméleti kifejezéseitől kezdve a mindennapi gazdasági gyakorlat¬iéin használt szavakig bezárólag felöleli az ipargazdaság, a kereske¬delem, a tőzsde és a bankélet különböző területeit. A jobb érthetőség kedvéért a fogalmak puszta fordításán túlmenően több-kevesebb ma¬gyarázattal is szolgálunk, amelyben gyakran történik utalás a konk- iel gyakorlatra, az elméleti kifejezéseket pedig esetenként matema¬tikai képletek teszik világossá.

Uj kiadványunkat elméleti és gyakorlati közgazdasági munkával foglalkozó szakembereknek egyaránt ajánljuk.

Megjegyzés: A német szavakban a „6” betűt kettőzött „s” betűvel jelöltük.

Az elmúlt évek folyamán a magyar szótárkiadás nagyarányú fejlődésé¬nek eredményeképpen a különböző tudományágak igényeinek megfelelően a szakszótárak területén számottevő művek láttak napvilágot. Az ilyen irányú törekvésekhez kapcsolódik ez a szótár is, amely a három évvel eze¬lőtt megjelent Magyar — német külkereskedelmi szótárnak terjedelemben lé-nyegesen bővített német —magyar változata.

A modern nyelvtudomány napjainkban a diakrón kutatások helyett egyre inkább a szinkrón vizsgálatok felé fordul, s arra törekszik, hogy a jelenkori nyelv törvényszerűségeit tárja fel. relevancia Ennek megfelelően ez a szótár is igyekszik a szókapcsolatok elveit érvényesíteni s az összegyűjtött szó¬kincset külkereskedelmi környezetbe helyezni.

A szótárban feldolgozott címszavak elérik a 30 000 lexikai egységet. A szóanyag kiterjed a külkereskedelem elméleti és gyakorlati területére, feldolgozza a biztosítás, a pénz- és bankügy, a fuvarozás és szállítmányo¬zás, a vámügy, a kereskedelmi jog stb. szókészletét, ezenkívül tartalmazza a mindennapi nyelvnek a gazdasági életre tartozó anyagát. A gyűjtés fi-gyelembe veszi — a különféle forrásokban található és megállapodottnak vehető anyagon kívül — a német gazdasági nyelv legfrissebb hajtásait is.

Célként a munkabizottság előtt olyan szótár összeállítása lebegett, amely lehetővé teszi használója számára, hogy gazdasági és külkereskedelmi tár¬gyú könyvet, folyóiratot vagy más sajtóterméket, levelezési anyagot helye¬sen értsen meg és ezáltal segítséget kapjon munkakörének jó ellátásához. A fontos címszavak ezenkívül az egyes fogalmak kiterjedési körét is meg-mutatják, a szókapcsolatok pedig az értelmezési árnyalatokat világítják meg, s ezáltal elősegítik az idegen nyelvi tudás elmélyítését.

A kidolgozás során néhány nehézséggel is meg kellett küzdeni. A két különböző társadalmi rendszerű német állam létezése politikai és gazda¬sági tény, s ez a kettősség a nyelvben is erőteljesen jelentkezik. Nemcsak a helyesírásban vannak eltérések, hanem gyakran a fogalmak meghatározá-sában is. A szocialista táborhoz tartozó NDK-ban számos fogalomra új szó jött létre s a gazdasági nyelv területe jelentékenyen bővült. Azonban bizonyos időre van még szükség ahhoz, amíg az NDK-ban a nyelvi fejlődés folyamatabe nem fejeződik. A kapitalista NSZK jobban ragaszkodik a hagyományos gazdasági nyelvhez, csak lassabban újít. Akadt ezenkívül mind NDK, mind NSZK nyelvezetében számos olyan szó, amelynek még nincs magyar megfelelője. A tükörfordítás helyett — a helyes értelmezés céljából —- inkább a körülírást választottuk, pL a kereskedő különböző típusai az NSZK-ban.

Köszönetét mondunk Lőrincz Istvánnak, a Magyar Nemzeti Bank fő-csoportvezetőjének a pénz- és devizaügyi szógyűjtésben nyújtott segítsé¬gért és mindazoknak, akik önzetlenül támogatták a munkabizottságot a szótár elkészítésében.

Abban a reményben bocsátjuk útjára ezt a kötetet, hogy valóra váltja a hozzáfűzött reményeket. Segítséget jelentene további munkánkban, ha mindazok, akik a szótárt használják, észrevételeiket eljuttatnák a szer¬kesztő bizottsághoz.

A szerzők

1.            A főneveknél a szótár megadja a nemet, az egyes számú birtokos- eset (G) ragját és a többes szám jelét.

A választóvonallal elkülönített kettős névelő azt jelenti, hogy a fő¬név többféle nemben használatos pl. r/s Bereich, s/r Clearing.

A választóvonallal elkülönített többes számú ragok azt jelzik, hogy a főnévnek a többes számban többféle változata lehetséges, pl. s Kon¬tó, tb -s/-ti/-ten. 

I. FEJEZET A tolmácsok kommunikációs viselkedése
A tolmácsolás kommunikáció. Ez azt jelenti, hogy a hivatásos tolmácsok egyben hivatásos
kommunikátorok is, akik segítik azon beszédpartnerek kommunikációs céljainak elérését,
akik nem értik meg egymás nyelvét és különböző kultúrákhoz tartoznak. Mivel a beszédpartnerek
nem mindig értik meg teljesen egymás kultúráját, a tolmácsok – amellett, hogy
betöltik a nyelvi közvetítő szerepét is – az interkulturális kommunikáció középpontjában
állnak. Ez természetesen kommunikációs viselkedésükre is kihat. német tolmácsolás A következőekben elő-
ször az emberi és az interkulturális kommunikáció jellemzőit mutatom be. Majd kitérek
a tolmácsolásnak mint hivatásos kommunikációnak különböző aspektusaira, valamint
megvizsgálom a tolmácsolás összetett és változatos természetét.
1. Az emberi kommunikáció
Az  embereknek pszichológiai szükségletük, hogy kommunikáljanak. Vagyis
képtelenek vagyunk nem kommunikálni. Gibson és Hanna azt állítja, hogy
[a] kommunikációs viselkedés az emberi faj egyik meghatározó tulajdonsága. Ez
különböztet meg minket más élőlényektől, hiszen ennek segítségével emlékezünk
a múltra, tervezzük a jövőt, fogjuk fel az elvont fogalmakat, és dolgozzuk fel vilá-
gunk összetettségét. A kommunikáció tehát az emberi természet lényege (Gibson
és Hanna 1992: 8).
A kommunikáció sosem cél nélkül történik, és mindig van valami kiváltó oka.
Williams szerint az emberek azért kommunikálnak, hogy kielégítsék a különböző
emberi igényeiket. Pontosabban
[a] kommunikációval azt szeretnénk elérni, hogy bizonyos események megtörténjenek,
mások megtegyenek nekünk valamit, vagy hogy megtudjuk, mi történik.
18
Bevezetés a tolmácsolás pszichológiájába
A  kommunikáció önmagunk megismerésének alapja, és segít meghatározni
a köztünk és mások között fennálló kapcsolatokat. [...] A kommunikáción keresztül
ismerjük meg a kultúránkat, és adjuk tovább azt a következő generációnak.
A kommunikáció a vallásgyakorlás alapja, sőt inspirációja is. Nem lehet figyelmen
kívül hagyni azt sem, hogy a kommunikáció segítségével kapcsolódunk ki, szórakozunk
vagy menekülünk el a valóságból (Williams 1989: 14).
A kommunikáció tehát nem csupán pszichológiai szükséglet, hanem az emberi
kapcsolatok alapja is a társadalomban. Ez azt jelenti, hogy „[m]inden alkalommal,
amikor kommunikálunk, finomítjuk és formáljuk a másokkal fennálló kapcsolatainkat.
Minden emberi kapcsolat alapja az üzenetváltás. Emiatt állunk jóval a többi
élőlény felett” (Gibson és Hanna 1992: 8).
1.1. Az emberi kommunikáció jellemzői
Annak érdekében, hogy jobban megérthessük az emberi kommunikációt és a tolmácsok
mint hivatásos kommunikátorok szerepét, még pontosabban le kell írnunk
az emberi kommunikáció alapvető jellemzőit.
1.1.1. Jelentés
Az  emberi kommunikáció során értelemhordozó jeleket cserélünk egymással,
amelyet Williams (1989) szimbolikus interakciónak nevez. A jelek
gondolatokat, tárgyakat vagy eseményeket fejeznek ki, ezek helyett állnak vagy
ezekre utalnak. A jelek akár egy érzést vagy érzelmet is képviselhetnek. [...] Azért
tudjuk ily módon használni őket, mert egy beszédközösség tagjaiként megegyeztünk
abban, hogy egy adott jel a közös tapasztalat mely részére utal, vagy mely részét
fejezi ki. Mindannyiunk számára jelentenek valamit (Gibson és Hanna 1992: 9).
Itt kell kitérnünk arra, hogy mit is jelent a jelentés. Gibson és Hanna szerint „a je -
lentés egy megállapodást feltételez két vagy több ember között, hogy tudni fogják,
mit jeleznek egy bizonyos jellel vagy jelekkel” (Gibson és Hanna 1992: 9). Ez azt
jelenti, hogy „a kommunikáció addig nem jöhet létre, amíg nem ugyanazt értjük
a jeleken” (Williams 1989: 11).
Samovar és Porter kiemeli a jelentéstulajdonítás fontosságát a kommuniká-
ciós viselkedés során. Véleményük szerint „a jelentéstulajdonítás azt jelenti, hogy
19
A tolmácsok kommunikációs viselkedése
a  múltbéli tapasztalatainkra támaszkodunk, és a  megfigyeléseinket jelentéssel
ruházzuk fel”. Ezenkívül azt is hozzáteszik, hogy a jelentés, amit valaminek tulajdonítunk
„mindannyiunk számára relatív, hiszen különbözőek vagyunk, egyedi
háttérrel és egyedi tapasztalatokkal rendelkezünk” (Samovar és Porter 1997: 9).
1.1.2. Nyelv
Az  emberek szimbólumrendszereket használnak kommunikációs céljaikra.
Ilyen rendszer például a közúti jelzőtáblák rendszere, amellyel megkönnyítjük és
szabályozzuk a közúti közlekedést. De ilyen a nyelv is, amely az emberi kommunikáció
lényege, valamint „jelek és szimbólumok rendszere, szavak gyűjteménye,
és használatuknak olyan szabályrendszere, amely az embereket beszédközösséggé
teszi. német tolmács A nyelv az elsődleges jelrendszerünk. Mai tudásunk szerint egyedül az ember
alakított ki nyelveket” (Gibson és Hanna 1992: 9).
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy más fajok nem kommunikálnak maguk
között, közösségeiken belül. Sőt, számos bizonyítékunk van arra, hogy például
a méhek vagy az emberszabásúak bonyolult kommunikációs rendszereket használnak.
Ahogy Williams írja,
megtaníthatjuk az emberszabásúakat kezdetleges jelnyelv használatára, a papagá-
jokat hangok utánzására, vagy a kutyákat a hangutasítások követésére, de nem
ismerünk más olyan organizmust, amely képes lenne az emberekéhez hasonló
kommunikációra. Senki és semmilyen technológia, még a legnagyobb teljesítményű
számítógép sem ér fel az emberek azon képességével, hogy kommunikáljanak, értelmezzék
a közös jelentést, és annak megfelelően cselekedjenek (Williams 1989: 8).
Az emberi kommunikációval kapcsolatban még azt is meg kell említenünk, hogy
„csak fizikai úton cserélhetünk jeleket, például beszédben vagy írásban. Ezenkívül
vannak a jelcserének bonyolultabb esetei is, amelyek során nyomtatott, sugárzott,
filmre rögzített vagy elektronikusan kódolt üzeneteket váltunk” (idem 11).
1.1.3. Üzenet
Elérkeztünk az emberi kommunikáció következő lényeges eleméhez, vagyis az
üzenethez. Az üzenetek lehetnek verbálisak (nyelviek) és nonverbálisak, illetve
szándékosak és nem szándékosak. Tubbs és Moss szerint „a verbális üzenet bármilyen
típusú szóbeli kommunikáció lehet, amelyben egy vagy több szót használnak
[...]; ezek tudatos próbálkozások, hogy másokkal a beszéden keresztül kommunikáljunk”.
Nem szándékos verbális üzenetről akkor beszélünk, amikor valami
20
Bevezetés a tolmácsolás pszichológiájába
olyat mondunk, amit nem akartunk, ilyenek például a nyelvbotlások. A szándékos
nonverbális üzenetek olyan nonverbális üzenetek, amelyek segítségével továbbítjuk
és megerősítjük verbális üzenetünket. Ezzel ellentétben „a nem szándékos
nonverbális üzenetek kommunikációs viselkedésünknek azon részei, amelyeket
anélkül közvetítünk, hogy ellenőriznénk őket”: ilyenek például a kézmozdulatok,
az arckifejezés, a hangszín, stb. (Tubbs és Moss 1991: 8–9). relevancia Fontos megemlítenünk,
hogy bár megkülönböztetjük a verbális és nonverbális üzeneteket, a kommunikáció
során számos üzenet, kontextus és csatorna is megjelenik. Ez azt jelenti,
hogy a nonverbális üzenet helyettesítheti, megerősítheti a verbális üzenetet vagy
éppen ellentmondhat annak, de mindkettő szükséges az üzenet értelmezéséhez és
a válaszadáshoz.
A  nonverbális üzenetek értelmezésekor a  vevő térbeli, időbeli, vizuális és
vokális utalásokra támaszkodik. A  térbeli és időbeli utalásokról bővebben az
interkulturális kommunikáció résznél teszünk említést. A nonverbális viselkedés
vizsgálatát két nagy részre osztjuk: a paralingvisztikai jellemzők (az akusztikus
jelek) és a kinezika (a testi magatartás) vizsgálatára.
Paralingvisztikai jellemzők a vokális jellemzők: például a hangszín, a hangmagasság,
az artikuláció és a ritmus. Ezek olyan rendszert alkotnak, amely fontos
és kevésbé fontos – a verbális kommunikáció csatornáját használó – jeleket foglal
magába. A  paralingvisztikai jelek három funkciót töltenek be a  kommuniká-
cióban. Fontos szerepet játszanak a  kommunikáció szegmentálásában, hiszen
jelölik, hogyha az egyik beszédpartner befejezte a beszédet. Ezenkívül a verbális
információ kiegészítésével feloldják a kétértelmű szituációkat. Végül pedig jelzik
a résztvevők számára a beszélő érzelmeit, sőt a beszélő személyiségének megítélé-
sét is befolyásolhatják.
A fent említett paralingvisztikai funkciókat különböző kinetikai jelek is betölthetik.
A kinezika a test kommunikáció során folytatott mozgásainak vizsgálata.
A  látható utalások közé tartoznak az arckifejezések (a nonverbális kommunikáció
legfontosabb forrása), a szemmozgások, a testmozgások, a kézmozdulatok
(a nonverbális kommunikáció második legfontosabb forrása), az érintés, a fizikai
megjelenés és a tárgyak használata.
Fontos, hogy a  kommunikációt egy másik szemszögből is megvizsgáljuk,
elsősorban nonverbális aspektusból: a test szempontjából. Hosszú ideig a nyelvet
tekintették az emberi kommunikáció egyetlen módjának. Ezzel szemben ma
már csupán a  kommunikáció egyik formájának tartják, amely bizonyítottan
kétértelművé és homályossá válhat, ha a testbeszéd nélkül próbáljuk értelmezni.
Az emberi test – összes megnyilvánulásával együtt – a verbális üzenetek kísérője,
21
A tolmácsok kommunikációs viselkedése
ráadásul csatornaként is funkcionál: tehát segíti az embereket abban, hogy ki tudják
magukat fejezni.
A jelek kibocsátásával a test döntő szerepet játszik a kommunikációs folyamatban.
Nem csak a produktív fázisra van jelentős hatással, hanem az üzenetek
fogadására és értelmezésére is. Testünk megjelenése, mozdulataink és gesztusaink
sok információt árulnak el csakúgy, mint arckifejezéseink. Az emberi kommunikációs
viselkedés mélyreható elemzése során kimutatták, hogy a verbális és
a nonverbális viselkedés egymással párhuzamosan folyik, és hatásuk erősíti vagy
gyengíti egymást.
A  nonverbális emberi kommunikáció másik aspektusa a  proxemika: azt
a távolságot vizsgálja, amelyet az emberek a kommunikáció során tartanak egymástól.
Interperszonális és interkulturális szempontból is vizsgálhatjuk, hiszen
a proxemikát befolyásoló tényezők összefüggnek az érintettek nemével, életkorá-
val, társadalmi és kulturális hátterével, valamint az egymás iránti magatartással
és lelkiállapotukkal is (Richards et al. 1992: 299). A  kommunikációs folyamat
szempontjából a proxemika a fizikai interperszonális távolságról hozott döntéseket
vizsgálja, amelyeket a folyamat részének tekint. Ez a döntés igen beszédes, hiszen
nem más, mint a távolság jelképes használata, azaz a résztvevők közötti pszicholó-
giai kapcsolat kivetítése (Ghiglione 1986: 110). Kontextustól függően a résztvevők
helyzete, kultúrája és térbeli viselkedése illetlennek vagy agresszívnak hathat.
Kommunikációs viselkedésünk ezenkívül lehet tudatos vagy nem tudatos. Mint
azt Samovar és Porter kifejti, rendszeresen cselekszünk anélkül, hogy tudatában
lennénk gesztusainknak. Ilyenek például az olyan szokások, mint a körömrágás,
a lábdobogás, a láb ütemes mozgatása, a fejrázás, az elbambulás vagy a mosolygás német