Szupraszegmentális tényezők a tolmácsolásban

Cikkem a szupraszegmentális tényezőket vagy prozódiai, azaz a nyelvi elemeken túli kommunikációs eszközöket foglalja össze. Ezek segítik mondanivaló értelmezését, színesítik a beszédet és javítják a beszéd érthetőségét. Három angol-magyar szinkrontolmácsolási eseményt figyeltem meg és értékeltem ki kérdőívek alapján, illetve megvizsgáltam a tolmácsolások szupraszegmentális jellemzőit és összehasonlítottam teljesítményüket.

Gósy Mária szerint a legfontosabb szupraszegmentális tényezők a következők:

  • hangmagasság
  • hangerő
  • hangsúly
  • beszéddallam
  • beszédtempó
  • beszédritmus
  • beszédszünet
  • egyéni hangszínezet

A szupraszegmentális tényezőkről általában

„A szegmentális (beszédhangok) elemekkel egyidejűleg hozzuk létre a szupraszegmentális elemeket, más szóval prozódiát. A prozódia az ókori görögöktől származik, ahol „hangszeres zenével kísért éneklést” jelentett. Azokat a beszédtulajdonságokat foglalja össze, melyek nem származtathatók a közléseket alkotó fonémák szekvenciális sorozatából. A szupraszegmentális hangszerkezetet a következők alkotják: a beszéddallam, a hangsúlyviszonyok, a beszédtempó, a szünet, a beszédritmus, a hangerő és a hangszínezet.” (Gósy, 2004:182) A szupraszegmentális tényezők létrehozása kevésbé tudatos, mint a nyelvi megfogalmazás. Amikor beszélünk, sokkal inkább azt tervezzük meg, hogy mit fogunk mondani, nem pedig azt, hogy hogyan. A szupraszegmentális tényezőket ugyanazokkal beszédszervekkel képezzük, mint a beszédhangokat. Tehát befolyásolja többek között a hangszalagok minősége, a bel- és kilégzés üteme, az izmok feszítettsége, illetve a levegővel való gazdálkodás képessége is.

Hangerő

A hangerőt az egyén nagyban tudja befolyásolni. Hogy az adott kommunikációs helyzetben a beszélőnek milyen hangerővel illik vagy illene beszélnie, azt alapvetően a társadalom, a neveltetés határozza meg. A hangerőt ezen kívül biológiai tényezők is befolyásolják, például a légzéstechnika. A hangerőre nagymértékben hatnak az érzelmek is, például a félelem, a düh általában nagyobb hangerőt váltanak ki. A környezettől is függ, hiszen hangosabb háttérzaj mellett automatikusan hangosabban beszélünk.

Hangmagasság

Minden beszélőre egyéni hangterjedelem jellemző, amely az általa használt legmagasabb és legalacsonyabb hang között helyezkedik el. A leggyakrabban használt hangmagasság mindenkire egyénileg jellemző, de általában a hangterjedelem közepén található értéknek megfelelő hangmagasság.

Hangsúly

A beszéd egyik legfontosabb szupraszegmentális jellemzője a hangsúly. Alapvető funkciója a kiemelés és a kontraszt megteremtése egy szóban vagy mondatban. Underhill szerint „a hangsúly egy gyűjtőkifejezés, amely a szóhangsúlyt és a mondathangsúlyt is magába foglalja. Előbbi a szóhoz tartozik, míg az utóbbit a beszélő választja meg, hogy kiemelje a mondat fontos elemeit. A folyamatos beszéd során mind a szóhangsúly (lényegében a beszélőtől függetlenül), mind a mondathangsúly (a beszélő miatt) megjelenik. Ilyenkor az egyes szavak hangsúlyát alárendeljük a beszélő által meghatározott mondathangsúlynak, és ezek a mondathangsúlyok alkotják a teljes szóbeli megnyilvánulás ritmusának nagy részét” (Underhill 1994: 58).

Beszéddallam

Beszéd során egyes hangok, szótagok magasabbnak, míg más részek alacsonyabbnak hangzanak; az a beszéddallam (másszóval intonáció, hanglejtésváltozás) a hangszalagok működésének eredménye. A beszélő által használt legmélyebb és legmagasabb hangok közötti tartományt hangterjedelemnek nevezzük. A mélyebb és magasabb hangok használatát az érzelmek is befolyásolják, például a meglepődés. A beszéddallam dallammenetekből épül fel. Lehet ereszkedő, eső, szökő, emelkedő és lebegő dallammenet.

Beszédtempó

A beszéd tempója vagy sebessége a szavakon vagy szótagokon átívelő időzítési keret. Azon alapul, hogy milyen az egyén artikulációs működése, mennyire gyorsan vagy lassan ejti ki a szavakat. A beszédtempó nagymértékben befolyásolja az érthetőséget. Általában az egy perc alatt kimondott szótagok számával mérhető. Fontos, hogy a beszélő olyan beszédtempót próbáljon kialakítani, amely számára és a hallgatóság számára is kényelmes, könnyen követhető. A beszélő befolyásolni tudja a beszédtempót, de hatással van rá a nem, az életkor, a beszédhelyzet, a kultúra, a pillanatnyi érzelmi állapot (fáradtság, izgatottság, unalom) és személyes tényező is.

Beszédritmus

A beszédritmus jellemzői a periodikusság és az ismétlődés, vagyis hogy a beszéd két vagy több tényezője ismétlődik. A beszéd ritmusát a szavak gyenge és erős szótagjainak váltakozása adja. A ritmus folyamatosan változhat, a beszéd időviszonyaival és hangsúlyviszonyaival lehet a ritmust megállapítani, másszóval a szótagok hangsúlyának és időtartamának az elemzésével.

Beszédszünet

A beszédszünet: akaratlagos beszédkimaradás. Két alapfunkciója lehet; a lélegzetvétel és az értelmi tagolás. Ezen felül lehet gondolkodási szünet vagy hatásszünet is. Nagyban befolyásolja a beszédtempó szubjektív megítélését. Nagyobb szüneteknél a beszéd jóval lassabbnak tűnik, még akkor is, ha a szó tényleges kimondása nem olyan lassú.

Egyéni hangszínezet

A hangszínezet egyénenként változik, lehet kellemes vagy kellemetlen, attól függően, hogy szubjektíven milyen benyomást kelt a hallgatóban. Az egyéni hangszínezet kommunikációs szempontból rendkívül fontos, hiszen meghatározza az identitásunkat, kifejezési módunkat és teljesen egyedi. A megfelelő hangszín egy ötletünket vagy gondolatunkat pozitívabb színben képes feltűntetni a hallgató szemében, míg egy kellemetlen hangszín akár egy jó ötlet elvetését is eredményezheti.

Richards így írja le az egyéni hangszínezetet: „Ez a kifejezés azokra a jellemzőkre utal, melyek lehetővé teszik egyik beszélő hangjának a másikétól való megkülönböztetését, például amikor valaki képes felismerni, ki van a telefonvonal végén.” (Richards et al. 1992: 403).

Cooper megállapítja, hogy a hatékony kommunikáció nagyban függ a hang hatékony használatától, és különbséget tesz helyes és helytelen hang között. A helyes hang „jól képzett”, természetes és egészséges. Az ilyen hang értékes eszköz, szó szerint hipnotizálhatja és megragadhatja a hallgatóságot. A helytelen hang ezzel ellentétben nem hatékony, kellemetlen vagy ügyetlenül használt hang, amelynek káros hatása van. Ez a hang „negatív tünetekkel vagy jellemzőkkel rendelkezik”, amelyek „többet ártanak, mint használnak. Az ilyen hang inkább gyengít, mint erősít” (Cooper 1984: 4).

Összefoglalás

A tolmácsolás minősége nagyban függ a szupraszegmentális tényezőktől, vagyis hogy a tolmács hogyan beszél, hogyan adja vissza az elhangzott beszéd üzenetét. A szupraszegmentális tényezők megjelenése mindig a beszéd megjelenésével együtt tapasztalható. A beszéd értése szempontjából ezeknek a tényezőknek óriási jelentősége van, hiszen hiába tökéletes a tolmácsolás tartalma, ha valamely szupraszegmentális tényező meggátolja a beszéd megértését, például ha a tolmácsnak túl gyors és artikulálatlan a beszéde vagy túlságosan monoton a hangja, akkor a beszéd nem fogja tudni ugyanazt a hatást elérni, mint egy kiegyensúlyozottabb beszéddel.

Megfigyeléseim alapján kiderült, hogy a szupraszegmentális tényezők nagyban befolyásolják a megértést. A legnagyobb különbség profi és kezdő tolmács között, hogy a profi tolmács sokkal kevesebbszer akad meg, folyamatos tempóban tolmácsol, nincsenek lassabb és gyorsabb szakaszok a beszédében, mint a tolmácshallgatók vagy a pályakezdő tolmácsok. Szintén nagyon fontos a megfelelő beszéddallam, pl. hogy a mondatok végén ne legyen kérdő hangsúly, hiszen ez hosszútávon fárasztó a hallgatóság számára. A szupraszegmentális tényezők megfelelő használata legalább olyan fontos, mint a tolmácsolás tartalma, hiszen csak így tud az üzenet megfelelő módon eljutni a hallgatósághoz.

Ghymes Petra, német-angol konferenciatolmács

Felhasznált irodalom

Horváth Ildikó (2015) Bevezetés a tolmácsolás pszichológiájába. Budapest: ELTE Eötvös Könyvkiadó.

Gulyás Róbert et al.; szerk. Környei Tibor (2005) Amit a tolmácsolásról tudni kell: útmutató tolmácsoknak. Budapest: Magyarországi Fordítóirodák Egyesülete, 2005

Gósy Mária (2004) Fonetika, a beszéd tudománya. Budapest: Osiris Kiadó

Underhill, A. (1994) Sound foundations. Oxford: Heinemann

Richards DS1, Frentzen B, Gerhardt KJ, McCann ME, Abrams RM. (1992) Sound levels in the human uterus.

Pamela J. Cooper. (1984) Speech communication for the classroom teacher. Gorsuch Scarisbrick Publishers

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.