Tolmácsolandó szövegek nehézségi tényezői

Cikkünk arra az egyszerű kérdésre keresi a választ, hogy mi minden okozhat nehézséget egy szöveg letolmácsolásában, és gyakorlati tippekkel szolgálunk ezek leküzdésére. A szövegen belüli és kívüli tényezők nem mindenütt választhatók el élesen, de megpróbáltunk a szövegre szorítkozni. Profi tolmácsok munkájának kiértékelése alapján az alábbi 11 tényezőt azonosítottuk.

1. SZAKTERMINOLÓGIA

A legnyilvánvalóbb nehézségi tényező az ismeretlen szavak, szakterminusok mennyisége. A jó tolmács holtig tanulja az új szavakat, és egyre több szó fordítása válik számára automatizmussá. Felkészülésének központi eleme a glosszárium összeállítása. Ehhez felhasználja a tárgyalófelektől / előadóktól kapott primőr szövegeket, és/vagy egyéb, az adott témában az interneten fellelhető szövegeket (cikkek, online lexikon bejegyzések, vállalati, szervezeti weboldalak, stb). A szótárazó munkát és a tolmácsolási eseményt ideális esetben legalább egy éjszaka választja el, de még mindig jobb egy aznap reggel összeállított glosszárium, mint semmi glosszárium.

Gyakorlati tipp

Másoljuk át a cikket a böngészőből a szövegszerkesztőbe. Állítsuk be a helyesírás-ellenőrzés nyelvét, hogy az elgépelt szavakat észrevegyük. Olvassuk (és értelmezzük) a szöveget. Eközben a Ctrl-billentyű nyomvatartása mellett kattintsunk duplán a glosszáriumba felvenni kívánt szavakra. Ha a cikk végére értünk, nyissunk új dokumentumot a Ctrl-N billentyűkombinációval, majd másoljuk be a vágólap tartalmát (Ctrl-V). A szavak sortöréssel elválasztva kerülnek be. Ha szükséges, a Kezdőlapon a Bekezdés  szekcióban (Microsoft) az A->Z paranccsal ábécés sorrendbe is állíthatjuk őket. Alakítsuk a szavakat táblázattá: Jelöljünk ki mindent Ctrl-A-val, majd válasszuk a Beszúrás fülön a Táblázat / Táblázat beszúrása parancsot. A szavak így egy egyoszlopos táblázat celláiba kerülnek. Adjunk a táblázathoz új oszlopot a kontextus-menüvel vagy a jobb felső sarokban hoverre megjelenő plusz-szimbólummal.

A szavak nyersfordítására elég jó megoldást nyújt a Google Fordító vagy – indoeurópai nyelvek között – még jobbat a deepl.com. Az eredményt vágólapra helyezzük (a szövegdoboz alatti dokumentum-szimbólum vagy kijelölés + Ctrl-C), visszatérünk a szövegszerkesztőbe, ahol kijelöljük az üres oszlopot a felette hoverre megjelenő lefelé mutató nyíllal, majd Ctrl-V-vel beillesztjük. Minden sortöréssel elválasztott fogalom külön cellába kell hogy kerüljön. Érdemes ránézni az utolsó sorra, nem csúszott-e el valahol.

Ezután feltétlenül menjünk végig a szavakon, mert nincs rá garancia, hogy egy online szótár vagy fordítógép ebben az adott kontextusban legmegfelelőbb megoldásokat nyújtja. A kontextus-szenzitív deepl azonban jobb eredményt tud nyújtani, ha a szavak alá bemásoljuk az egész cikket is. Mégsem ússzuk meg ezzel a módszerrel sem, hogy egyenként elgondolkodjunk a szavakon – ami egyébként nem kidobott idő, hiszen eközben tanuljuk is őket.

A hosszabb távú terminológia-management szempontjából hasznos, ha a táblázatot ezek után táblázat-kezelő szoftverbe másoljuk, amelyben 1 file (Microsoft: „Munkafüzet”) különböző lapjai szolgálnak az egyes szakterületek szavainak mentésére. Ezeket később könnyűszerrel importálhatjuk CAT-szoftverekbe, ha fordítói ambícióink is vannak.

Ha az idegen nyelven mégis előkerülne egy szakterminus, amelynek magyar megfelelőjét a tolmács nem ismeri, gyakran jelent megoldást, ha a latin – vagy éppen a német – szavak szokott magyarító alakját használja; lehet, hogy létezik rá anyanyelvi szó is, de az idegen szó magyarítása áthidalásként gyakran megfelel.

Konszekutív tolmácsolásnál a tolmács jegyzetel; a leggyakrabban előforduló szavakra egy kb. 100 szimbólumból álló készletet használ, a többi szót lerövidíti. Az ismeretlen szavakat azonban nem mindig jó lerövidíteni, mert nem biztos, hogy percekkel később is emlékezni fog rá. Az idő márpedig, mint azt a továbbiakban is látni fogjuk, kulcstényező a tolmácsolásban; minden morzsájára szükség van.

2. ELÉRTÉSEK

Míg a félreértés a tartalmak összetettebb okokból előforduló helytelen értelmezését jelenti, az el-értés alatt az ismert szavak elhallását, vagy a félig ismeretlenek félreértését értjük. Ennek egyik gyakori oka az, hogy a szó hangalakja egy másik szóéhoz hasonlít – esetenként azért, mert etimológiailag rokon szavak.

Amikor a tolmács egy szót, vagy annak egy részét valamilyen fizikai okból nem hallja meg (környezeti zaj, beszélő pontatlan artikulációja), akkor

  • vagy kikövetkezteti a szövegkörnyezetből
  • vagy ha megvan a szótő, akkor abból ÉS a szövegkörnyezetből következtetéssel talál rá megoldást.

Ha a szó (félig-meddig vagy egészen) ismeretlen, a megtippelésben segít, ha az egy másik nyelven jelent a tolmács számára valamit.

Válasszuk bármelyik megoldást is, nem biztos, hogy megoldásunk jelentéstartalma a lehető legjobban fogja fedni az eredetiét – „a show-nak azonban folytatódnia kell”.

A tolmács

  • anyanyelve az A nyelve,
  • első (erős) idegen nyelve, amelyen kiválóan is beszél, a B nyelve,
  • második idegen nyelve, amelyet nem beszél olyan kiválóan, a C nyelve.

Ez a megkülönböztetés azért fontos, mert a C nyelvére elvileg nem dolgozhat. Elértések lényegesen sűrűbben fordulnak elő a C, azaz a kevésbé erős idegen nyelvet hallgatva. A C-től a B nyelvet rendszerint sok ezer óra hallott szöveg értelmezése illetve beszédprodukció választja el.

3. REÁLIÁK

Intézmények, tisztségek, törvények, híres szerződések, fontos rendeletek, események nevei – általában több szóból álló kifejezések, amelyek nemcsak, hogy a célnyelvet hallgató személyeknek is kizárólag a meghatározott, fix nevükön ugranak be, de még érteni is illik, kire-mire vonatkoznak.

Az ún. kulturális reáliák (pl. Őszödi beszéd) lefordítására szinkrontolmácsolásnál nincs idő, de konszekutív tolmácsolásnál illik nagy vonalakban körülírni (az akkori miniszterelnök 2006-os pártgyűlésen elmondott beszéde) – ehhez ismerni kell az adott történelmi kontextust. Ezek enyhébb esete, amikor a másik nyelven a kulturális reáliát (pl. Trianon) egy másik tulajdonnév jelöli (der Friedensvertrag von Versaille).

A tolmácsok kifárasztásának biztos módja a reáliahalmozás. Konferenciákon, politikai fórumokon előadott beszédek első mondataiban gyakori jelenség, pl. amikor megköszönik a [pozíció+személynév]-nek, hogy a [helyszín+intézmény] gyönyörű épületében fogadják a [pozíció+személynév]-vezette [helyszín+intézmény] küldötteit, hogy a [rendezvény neve] alkalmából közösen találjanak megoldást az [esemény] kihívásaira.

Márpedig a beszédek utolsó mondatainál egy fontosabb csak: a beszédek nyitó mondatai; ha a tolmács bizonytalan, leginkább ekkor tűnik fel mindenkinek.

A felkészülés itt is kulcsfontosságú; jó esetben mindkét nyelven a tolmács előtt van papíron a szervezők és a résztvevők neve, pozíciója és intézményük, valamint a témát érintő események, dokumentumok nevei.

Ha egy ilyen lista és a glosszárium összeállítása után még marad ideje, a tolmácsnak minél jobban el kell mélyülnie a tárgyban – ezt a Téma (összefüggések) idegensége c. pontban még részletezzük.

A reáliák legtöbbször olyan kritikus információt képeznek, amely nélkül nemhogy a tartalom nem lenne érthető; szerkeszteni sem lenne mire a mondatot.

4. ADATOK

4.1 SZÁMOK

A számok pontos megjegyzését nehezíti, ha előttük vagy utánuk valamilyen fordításintenzív szövegrész áll; ez lehet pl. egy gazdasági mutató, amelynek célnyelvi megfelelőjét pontosan kell ismerni. A számhoz gyakran társul mértékegység, amely – különösen műszaki területen – több szóból is állhat.

Ha a számot erőforrások hiányában lekerekíti (pl. nem foglalkozik a századokkal, ezredekkel), a tolmács akkor áll a biztos oldalon, ha hozzáteszi: körülbelül, hozzávetőleg, stb. Milliós, de az utolsó helyiértékig megadott számoknál érdemes a „több, mint” fordulatot használni, és ha minden part szakad, a „milliós tétel” vagy a „több millió” még mindig jobb megoldás, mint a szám teljes kihagyása.

A németben és az angolban a 13 és a 19 közötti számok helyett könnyen a 10 30 és 90 közötti többszöröseit lehet érteni és fordítva. Itt átfedés van az Elértések c. ponttal. Nincs köze az elértés jelenségéhez, de hasonlóan bosszantó a kontinentális és az angolszász tízhatványok kalamajkája. A mértékegységek fordítása pedig annyi buktatót, hamis barátot rejt, hogy abban külön el kell mélyülni, ha az ember műszaki fordításra, tolmácsolásra adja a fejét.

A tolmácsok egyetemi képzésében, kiscsoportos tolmácsolási gyakorlatoknál előfordul, hogy ugyanazt a számadatot négy hallgató négyféleképpen adja vissza.

Fentiek miatt a profi tolmács, amint meghall egy számot, „csapot-papot eldobva” azonnal lejegyzeteli azt. Szinkrontolmácsolás esetén az éppen nem tolmácsoló kabintárs figyeli a szöveget és jegyzi fel társa számára a számokat.

Ha az előadást fóliaprezentáció (slideshow) kíséri, azt ideális esetben a tolmács is előre megkapja, hogy a gyors tájékozódás érdekében megismerje.

4.2 DÁTUMOK

A német-magyar és az angol-magyar nyelvpárokkal dolgozva a dátumok fordítása szintén problematikus. A magyar a legnagyobb egységtől a legkisebbig halad, a német sorrend fordított, de szintén következetes. Az angolban viszont két lehetőség is van: a némethez hasonló brit nap-hónap-év és az amerikai hónap-nap-év formátum. Mivel a számok kizárólagos használata teljes káoszhoz vezetne, szóban legalább mindig kimondják a hónap nevét.

Ha a beszélő segítőkész is, német-angol tolmácsként mégis megakad az ember: Milyen nyelven is dolgozom most? A probléma ráadásul megismétlődik a kétjegyű számok tolmácsolásakor; míg az angolok a magyarokhoz hasonlóan sorra veszik a helyiértékeket a legnagyobbtól a legkisebbig, addig a német csak a százasokig halad sorban, majd az egyes és a tízes helyiértéket (13 és 99 között) minden ésszerűsséggel szembemenve megfordítja. Ez nemcsak a német-magyar tolmácsolásban okoz mindig pillanatnyi fejtörést, de gátlásokhoz vezet, ha ugyanez a tolmács angolról kezd el dolgozni, is.

4.3 SZEMÉLYNEVEK

Hacsak nem valamilyen foglalkozást jelölő szó, ismert helyiségnév vagy más értelmes szó, a nevek: hangok véletlenszerű sorozatai. Konszekutív tolmácsolásnál érdemes legalább egyszer visszakérdeznünk, így a beszélő talán megérti, hogy a jövőben az ilyen hangsorozatokat artikulálja világosabban. Szinkrontolmácsolásnál megpróbálhatjuk visszaadni (elhalandzsázzuk), de bármelyik esetben legjobb, ha előttünk van egy listán.

Ezen kívül pozíciójuk, titulusaik téves visszaadásánál sokan megharagszanak, mert azokért keményen megdolgoztak. Ha konszekutív tolmácsolásnál úgy érzi, elveszhetett valami egyik-másik reáliából, a tolmácsnak élnie kell a visszakérdezés lehetőségével.

5. FELSOROLÁSOK

Az emberi agy nem számítógép, de vannak olyan előadók, akik örülnének, ha az övék az lenne. Az, hogy egy előadó jegyzetet tart maga előtt, amellyel biztosítja beszéde struktúráját, teljesen természetes. Sajnos azonban előfordul, hogy az előadó a maga tehermentesítése végett mindent olvas. Ilyenkor a tolmáccsal szemben az az igazságtalan elvárás keletkezik, hogy mindent pontosan adjon is vissza. Egy gyors egymásutánban elmondott, háromnál több elemből álló felsorolás pedig már időveszteségeket okozhat.

Szerencsére a felsorolások gyakran egyazon témakomplexumhoz tartoznak; ilyenkor célravezetőbb lehet a mögöttes tartalomra koncentrálni és nem megpróbálni fordítógépszerűen működni. Példa: mint a modern élet, a városiasodás velejáróit, a stressz – depresszió – szorongás – alvászavarok szavakat igen gyakran használják egy levegővétellel. Ha ezek felsorolására kerül sor, jobb őket a tapasztalatkincsből előhívni, és még mindig jobb, ha valamelyik lemarad, mint ha a tolmács értékes másodperceket veszít.

6. IDIÓMÁK

Az idiómák a nyelv sava-borsa, velük az előadó frappánsan lerövidíthet egy-egy összefüggést, és derülésre bírhatja a közönség egyik felét, a tolmácsot azonban kihívás elé állíthatja. Az idiómák tolmácsolására 5 lehetőség van:

1. Az idióma egy-az-egyben megvan a célnyelvben is, mert a nemzetek egymástól vették őket át.

  • pl. Äpfel mit Birnen vergleichen
  • = „almát körtével összehasonlítani”

2. Az idiómának létezik a célnyelvben olyan idiomatikus párja, amellyel ugyanazt fejezik ki.

  • pl. über dem Berg sein
  • = „látni a fényt az alagút végén”
  • egyszerűbben: túl van a nehezén
  • a „túl van a zenitjén” egy idiomatikus hamis barát lenne!

3. A célnyelvben csak olyan idiómák vannak, amelyek nem pontosan fedik a forrásnyelvi idiómát.

  • pl. aus dem letzten Loch pfeifen
  • tükörfordítása: “az utolsó lyukból sípol”
  • kézenfekvő lenne: “100 sebből vérzik”
  • azonban nem teljesen ezt jelenti, hanem: „a végét járja, nem bírja tovább”

4. A célnyelvben egyáltalán nincs megfelelője a forrásnyelvi idiómának, de annak tükörfordított változatát meg fogják érteni.

  • pl. jemandem den Fehdehandschuh hinwerfen
  • tükörfordítás: „vkinek odavetni a vívókesztyűt”
  • jelentése: kihívni valakit

5. Nincs megfelelője, és a tükörfordítás is értelmezhetetlen lenne; csak a körülírás segít.

  • pl. jemandem einen Bärendienst erweisen
  • = “valakinek medveszolgálatot tenni”
  • jelentése: “segítsége többet árt, mint használ”

7. TÉMA (ÖSSZEFÜGGÉSEK) IDEGENSÉGE

A tolmácstudomány a tudás két fajtáját különbözteti meg:

  • a deklaratív (köznyelven “lexikális”) tudás a világról szerzett adatszerű információk összessége; könnyen verbalizálható, forrása az élettapasztalat és a médiumok
  • a procedurális tudás (köznyelven “készség”) ezzel szemben nem tudatos, alkalmazása öntudatlanul történik

A tolmács számára a deklaratív tudás a kulturális és szakma-specifikus tudás, procedurális tudása a nyelvi és kognitív készségekből, tolmácsolási stratégiákból áll. A két fogalom jól megfeleltethető a német Wissen és Können szavaknak.

A tolmács gyakran csöppen bele új helyzetekbe, találkozik új összefüggésekkel és új szavak tömegével. Legyen bármilyen intelligens, művelt és világlátott, gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy az adott szakterületről neki van a jelenlévők közül a legkevesebb ismerete. Sajnos különösen idegen nyelveket nem, vagy nem magas szinten beszélő ügyfelek fejében él egy olyan elképzelés, hogy a tolmács úgy dolgozik, mint egy egyszerű gépi fordító: szavakat pakol egymás után; értenie nem is szükséges. Valójában a jobb fordítószoftverek sem így dolgoznak. Ezért, mint azt nem győzzük emlegetni, a tolmácsnak sokat kell olvasnia, művelődnie, a szervezőktől, előadóktól és a tolmácsolásra szoruló felektől kérdeznie, ill. jó előre minél több anyagot bekérnie – a többi nem rajta múlik. A felkészüléssel persze egyre nő deklaratív tudása, és a gyakorlattal a procedurális tudása, és minél fejlettebb az utóbbi, annál inkább tehermentesíti a tolmácsot, hogy a leghatékonyabban élhessen az előbbivel.

8. A MEGFOGALMAZÁS IDEGENSÉGE

Még egyazon nyelv különböző beszélői között is lehetnek eltérések a tekintetben, hogy hogyan fogalmaznak. A német nyelv használói között is vannak olyanok, akik a nyelv moduláris bővíthetőségét, műszaki jellegét jobban kihasználják. Ennek egyik esete például, amikor az írásjelek közlése is a beszélt szövegbe kerül („Fragezeichen” „Strägstrich” „Bindestrich”), ami a nyelvnek már egyfajta programnyelvszerű használatára utal. Ez a magyar gondolkodás számára idegen. Ha az előadó beszéde közben a tolmács idegenségérzete csak fokozódik, akkor – szinkrontolmácsolás esetén – érdemes megnövelnie a követési távolságot. Az idegen kultúrájú beszélő gondolatait ugyanis az ő feladata megérteni; ha nagyon tapadna, és a célnyelvtől idegen módon adná át az információt, akkor félmunkát végezne és fárasztaná az ügyfelét.

9. TEMPÓ

Ahogy már többször említettük, valamennyi fent nevezett nehézséget fokozza a gyors tempó. Míg a tolmácsok általában a túl gyorsat szokták nehezményezni, gondot okozhat a túl lassú vagy a drámaian váltakozó tempójú szöveg is.

Szinkrontolmácsolás: Miközben a tolmács egy korábbi szövegrészt fogalmaz meg és egy annál is korábbit realizál, az aktuálisan hallott szöveg elveszhet. Ha érezzük, hogy egyre több a „fekete folt”, egyre többet kell anticipálni – kitalálni, mit mondhattak – jobb, ha a tolmács előbb vállal be némi veszteséget és ugrik előre a jelenbe, máskülönben még be is stresszelhet.

Konszekutív tolmácsolás: Itt a tolmács alapvetően az összefüggések megértésének / megjegyzésének illetve a jegyzetelés optimális arányára törekszik. Ha járatlan a témában (ld. Téma (összefüggések) idegensége) és még a tempó is gyors, vigyáznia kell, nehogy szerepe a gyorsíróévá alacsonyodjon, mert ha írása olvashatatlanná válik és / vagy megtelik felidézhetetlen rövidítésekkel, elveszíti a fonalat.

10. SZÖVEGSZINTŰ PROBLÉMÁK

Míg a közvetlen beszédben a hozzáfűzések – megfelelő hangsúlyozás mellett – nem okoznak gondot, másodkézből nem mindig érthető, hogy egy mellékmondat csupán zárójeles volt, illetve hogy meddig tartott. Ezt egy szertelen előadó még fokozhatja azzal, ha a beszéde egymásból nyíló zárójelek végtelen sorozata, amelyek soha nem kerülnek lezárásra. Hogy minden asszociáció újakat nyit meg, jellemzően idős előadók hibája; jó esetben vázlattal készülnek, vagy jelen van egyfajta moderátor is, aki kordában tartja.

Szintén nem szerencsés ennek ellenkező esete, amikor a beszélő lényegi információkat hagy el valamilyen általános műveltség előfeltételezése miatt.

Nehezíti a tolmács dolgát a sok rosszul szerkesztett mondat is, pl. ha a beszélő másképp fejez be egy mondatot, mint ahogy az a kezdetéhez illett volna, félbehagy szószerkezeteket, gondolatokat, sok az újrakezdés, vagy nincs a mondatoknak határa.

11. FORRÁS- ÉS CÉLNYELVI SAJÁTOSSÁGOK

Léteznek könnyebb és nehezebb (az agyat kevésbé ill. jobban igénybe vevő) nyelvkombinációk, ill. egy adott nyelvpár kétféle nyelvi iránya is tartogathat eltérő kihívásokat. A legfeltűnőbb különbség a célnyelvi beszédsebesség; így az angol-magyar nyelvi irányra pl. jellemző, hogy a nagyon tömören fogalmazó angol szöveget magyarul csak rendkívül gyors beszédtempóval lehet visszaadni.

A nyelvi irányokat a nehézség skáláján a következőképpen lehet elhelyezni:

B → A C → A A → B A → C
kicsiny közepes nagy igénybevétel célszerűtlen

Szinkrontolmácsolásnál a sok kiejtett szó „fizikailag” fedi el az elhangzó beszéd következő egységeit. A mélyebb hangú tolmácsoknak pl. kedvezőbb, ha a beszélő magas hangú, és fordítva – de a gyakorlattal fejlődik a maguk és mások hangja szétválasztásának képessége.

Tömörebben fogalmazó nyelv-RE tolmácsolva viszont a fogalmazás von el minőségi erőforrásokat, ha egységnyi idő alatt kevesebb szótagot kell is kiejteni.

Az indoeurópai nyelvek jelzős szerkezeteiket jobbra bővítik, míg a magyarban a legtöbbször balra kerülnek a jelzők. Ez mind az IE -> magyar, mind a magyar -> IE irányban ahhoz vezet, hogy meg kell várnunk a teljes jelzős szerkezet elhangzását, míg elkezdhetjük a reprodukcióját; tehát a jelzős szerkezetek emlékezetterhelők.

Egy példa a sűrűn használt szófordulatok angol és magyar változatának eltérő terjedelmére:

  • Előadó: „az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése által” (25 szótag)
  • Tolmács: „by the UK leaving the EU”

Még ha a rövidítések helyett mindent ki is mondott volna a tolmács, a szerkezet („by the United Kingdom leaving the European Union”) csak 17 szótag lett volna. Feltűnő továbbá, hogy az angol változatban a magánhangzók többnyire a magas tartományban maradnak, míg a magyarban a magas és mély hangrendű magánhangzók egészen drámai ívet írnak le. Az angol-magyar nyelvpár sebességkülönbségéhez tehát a két nyelv artikulációs sajátosságai is hozzájárulhatnak; ugyanígy minden nyelvpárnak lehetnek specifikus tolmácsolási nehézségei.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Horváth Ildikó 2015. Bevezetés a tolmácsolás pszichológiájába
Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.

Klaudy Kinga 2012. Bevezetés a fordítás gyakorlatába
Budapest: Scholastica Bt.

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.