Először is mi az, hogy 'német'? – A németajkúak glottonímái

A ‘Deutsch’ szó

gesta karoli A ‘Deutsch’ szó a germán ‘thioda’ szóból alakult ki („nép”, melléknévként: thiodisk, diutschiu). Annyit jelent, hogy „a néphez tartozó”, és a közép-európai germán törzsek kapcsolatát jelezte, szemben a határos latin nyelvű népekkel.

„qui Theutonica sive Teutisca lingua loquimur“ „mi, akik a Teutsch vagy Deutsch nyelvet beszéljük”

– Notker: Gesta Karoli 1, 10, 24–25 A terület, amelyen azokat a nyelvváltozatokat, amelyek összefüggő dialektus-kontínuumot képeznek és amelyeket „deutschnak” neveznek, beszélték, eleinte a „diutschiu lant” nevet viselte és a 15. század óta nevezik „Deutschlandnak”. Ma inkább a német nyelvterület kifejezést használják rá. A „deutsch” szót latin formájában (theodisce) elsőként 786-ban találjuk Gregor von Ostia pápai nuncius zsinati jelentésében. Ezt a jelentést két, Angliában tartott zsinatról latinul és a nép nyelvén is felolvasták. Máig nem tisztázott, hogy akkoriban ez alatt valóban a német nyelvterületen élő nép nyelvét értették-e. Kicsit világosabb a „Land der Deutschen” szókapcsolat a 2 évvel később Tassilo bajor herceg ellen dezertálás miatt emelt vádban az ingelheimi birodalmi gyűlésen: „… quod theodisca lingua harisliz dicitur …“ ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy ebben az időben már végbement egy átalakulás a „nép nyelvéből” a „német nyelvbe”. A „theodisca lingua“ Nagy Károly óta az ófrank népi nyelv hivatalos megnevezése volt. A latin „theodiscus“ (néphez tartozó) az értelmiség nyelvéből való; alapja a nyugat-frank „theudisk“, de kapcsolatba hozható a gót „thiuda“, az ófelnémet „diot” (nép), valamint az izlandi „þjóð“ (nép) szavakkal is. A saját nyelv korábbi „fränkisch“ megnevezése kb. a 9. század óta nem volt egyértelműen helyes, mert egyrészt a nyugat-frank nemesség a későbbi Franciaországban átvette az őshonos lakosság román dialektusát, másrészt Kelet-Frank-Ország olyan nem-frank törzseket is tartalmazott, mint az alemannok, a bajorok, a türingiaiak és a szászok. Az ófelnémet „diutisc“ forma ettől az időtől kezdte kiszorítani a középlatin „theodiscust“. A „diutisc“ szót csak 1090 körül (a siegburgi kolostorból való Annoliedben) használják először a nyelvre, a népre és az országra:

„Diutschin sprechin, Diutschin liute in Diutischemi lande.“ „Németül beszélnek német emberek a német országban.”

Az ófelnémet a legidősebb ránk maradt írásbeli nyelvi formája azoknak a népeknek, amelyek magukat deutschnak nevezték. Nem volt egységes, sok tájszólásból állt. Csak a 12. század közepén fejlődött ki a közép-rajnai területen egy középfelnémet költészeti- és irodalmi nyelv, amellyel a klasszikus udvari lovagi irodalomban találkozunk, és amely kelta mondaanyagot is tartalmazott. Ezt a költészetet elsősorban a feltörekvő nemesség alapította és művelte, amellyel felül akartak emelkedni a népen.

„A történelmi forrásokban a 8. század vége óta egyre gyakrabban találkozunk a német nyelv fogalmával, a „lingua theodiscával”. A német nyelvi közösség tehát a nyelvéről kapta népnevét.”[1]

Nagy Károly ezt a „lingua theodisca“ nyelvet mondta magáénak és ezt tette hivatalossá. „A legmaradandóbb, amit Károly a német nyelvért tett, a ’deutsch’ név érvényesítése és beépülésének lehetővé tétele.” Károlynak szüksége volt egy a birodalom germán nyelveit jelölő névre, ahogy a román nyelvekre már létezett a lingua Romana (rustica).”[2] „Az új terminust Károly germánságra irányuló figyelme teremtette, és a germánság egy, Károly által meghatározott új részének lett a neve.”[3]

A német nyelv jelölése más nyelvekben

A német nyelvterület változó politikai története, valamint a román és a szláv nyelvek közötti helyzete miatt a német nyelvre (a Deutschra) több különböző forma létezik, mint a világ legtöbb más nyelvére. Általánosságban a német nyelv neveinek eredetét 6 csoportba lehet sorolni:

A „deutsch” szó

Más germán nyelvekben:

  • Afrikaans: Duits
  • Dán: tysk
  • Feröeri: týskt
  • Nyugat-fríz: Dútsk
  • Izlandi: þýska
  • Jiddis: דײַטש (daytsh)
  • Luxemburgi: däitsch
  • Alnémet (Németországban): düütsch
  • Alnémet (Hollandiában): Duuts
  • Holland: Duits
  • Norvég: tysk
  • Pitcairn-szigeteki angol: doich
  • Svéd: tyska

Néhány román nyelvben:

  • Romans: tudestg
  • Francia: t(h)iois (elavult), tudesque (latinosított)
  • Friuli: todesc
  • Olasz: tedesco
  • Katalán: teutó (nyelv), tudesc (nép)
  • Ladínó: tudësch
  • Latin: (lingua) theodisca
  • Szardíniai és Korzikai: tedescu
  • Spanyol: tudesco[4] (kevéssé használatos)

A „Sachsen” szó

A „Sachsen” alatt a szászok történelmi népét értik (ma az alsó-szász nyelvterületet).

  • Észt: saksa
  • Finn: saksa
  • Inari számi: säksikiela

Az ír és a walesi nyelvben a Sasanach ill. a Saesneg szavak a Nagy-Britanniát meghódító angolszászokat és a mai angolokat jelölik.

A „*němьcь“ szó

A szláv nyelvekben a „deutsch” fogalom az ősi szláv *něm- (mint néma) gyökérre vezethető vissza. Ez eredetileg egy általános megjelölés volt minden nyugat-európai idegenre, akik a szláv nyelveket nem értették, és akikkel a kommunikáció nehéz vagy lehetetlen volt (vö. görög barbaros). Kivételt képez a macedón nyelv, amelyben a germanski (германски) fogalom jutott érvényre. A részben a szláv jövevényszavak által meghatározott nyelvekben, mint amilyen a magyar vagy a kazah, hasonló hangzású fogalmak, mint a magyar ’német’ vagy a kazah nemis (неміс). A múltban a románban a szláv nyelvekből kölcsönzött nemțește fogalom volt megszokott; ma egyre inkább a germană fogalmat használják. A „deutsch[e Sprache]“ jelenleg használatos fordításai a következők:

  • Bosnyák/horvát/montenegrói: njemački
  • Bolgár: немски (nemski)
  • Kazah: неміс (nemis)
  • Kasub: miemiecczi
  • Kirgiz: неміс (nemis)
  • Alsó-szorb: nimšćina
  • Felső-szorb: němčina
  • Lengyel: niemiecki
  • Román: nemțește (a germană mellett)
  • Orosz: немецкий (nemezkij)
  • Szerb: немачки / nemački
  • Szlovák: nemčina
  • Szlovén: nemščina
  • Cseh: nemčina
  • Ukrán: німецька (nimez’ka)
  • Magyar: német
  • Fehérorosz: немецкий (njamezkaja)

A németnyelvű ausztriai lakosságot jelölő arab fogalom, az an-Nimsā (النمسا) szintén szláv eredetű. A „Deutsch” családnevet viseli többek között Przemysław Niemiec lengyel kerékpáros, Adam Nemec szlovák labdarúgó, Reinhard Nemetz osztrák jogász, vagy a cseh írónő Božena Němcová.

Az „Alamannen“ szó

Az Alamannok a nyugat-germán kultúrkör népcsoportja, akik „Welschland” (Franciaország, Itália) határán éltek. Az Alemannisch megnevezés a németekre elsősorban a francia nyelvben terjedt el.

  • Arab: ألمانية (almāniyya)
  • Baszk: Alemaniera
  • Breton: alamaneg
  • Francia: allemand
  • Gall: alemán
  • Katalán: alemany
  • Cornwalli: Almaynek
  • Korzikai: alimanu
  • Kurd: Almanî
  • Lingala: lialémani
  • Perzsa: ألمانية (almāniyya)
  • Portugál: alemão
  • Spanyol: alemán
  • Tetum: alemaun
  • Török: Almanca
  • Walesi: Almaeneg

A „germán” szó

A „Germane” vagy „Germania” egy fiatalabb jelenség, ami a reneszánszt követően alakult ki. Elterjedése az Európán kívüli nyelvekben főleg az angol közvetítésével történt.

  • Albán: Gjermanisht (határozatlan), Gjermanishtja (határozott)
  • Örmény: Գերմաներեն (Germaneren)
  • Bolgár: германски (Germanski)
  • Angol: German (a hollandra egyébként a fentebb tárgyalt formához hasonló Dutch szót használják)
  • Eszperantó: germana (lingvo)
  • Grúz: (Germanuli (ena-Sprache))
  • Héber: גרמנית (germanit)
  • Hindi: जर्मन (jarman)
  • Ido: Germana linguo
  • Indonéz: Jerman
  • Ír: Gearmáinis
  • Kiswahili: Kijerumani
  • Manx: Germaanish
  • Macedón: германски (germanski)
  • Mongol: Герман (German)
  • Újgörög: Γερμανικά (Jermaniká)
  • Román: germană (a neamț mellett)
  • Skót gael: Gearmailtis
  • Thai: (ภาษา) เยอรมัน, (phasa) yoeraman

Különleges formák

  • Héber: אשכנזית aschkenasit, a német nyelvű országok középkori nevéből: Aschkenas.[5]
  • Litván: vokiečių
  • Lett: vācu vagy ritkábban vāciešu
  • Ó-porosz: miksiskāi

Jelnyelvek

A német, brit és néhány további jelnyelvben a ’német’ jele a homlokra tett, felfelé tartott mutatóujj, ami a hegyes porosz sisakot mintázza.

Források

A Wikipedia online enciklopédia Deutsche Sprache c. cikke, valamint:

  1. Hans K. Schulze: Vom Reich der Franken zum Land der Deutschen. Merowinger und Karolinger. 1998, S. 12.
  2. Werner Betz: Karl der Grosse und die Lingua Theodisca. In: Wolfgang Braunfels (Hrsg.): Karl der Grosse. Lebenswerk und Nachleben. Band II: Das Geistige Leben. Düsseldorf 1965, S. 305.
  3. Werner Betz: Karl der Grosse und die Lingua Theodisca. In: Wolfgang Braunfels (Hrsg.): Karl der Grosse. Lebenswerk und Nachleben. Band II: Das Geistige Leben. Düsseldorf 1965, S. 306.
  4. Real Academia Española
  5. Ivan G. Marcus: In: YIVO Encyclopedia of Jews in Eastern Europe. 9. Juli 2010, abgerufen am 23. April 2013 (englisch).
Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.